Belföld

Az egyik liszói képviselő házát is elöntötte az árvíz

Az egyik liszói képviselőnek is odaveszett mindene, miután óriási pusztítást végzett az árvíz Zala és Somogy megyében, írja a hvg.hu. Paulin Imre, a liszói képviselőtestület tagja az egyik legnagyobb károsult, elöntötte a házát a víz a hétvégén.

Liszó körül több magántulajdonban lévő horgásztó is van, zsilippel és fogógáttal azért, hogy a vizük ne zúduljon a falura. Amikor a tavak az eső miatt túlcsordultak, nem volt gát, ami megállítsa őket, így zúdulhatott a házainkra

– mondta Paulin, aki szerint a károk a megfelelő intézkedésekkel minimalizálhatók lettek volna.

A képviselő arról számolt be, hogy amikor elkezdték a legfontosabb holmijaikat kihordani a házból, azt látta, hogy az első fordulónál még csak bátyja bokájáig, a másodiknál a combjáig, a harmadiknál pedig már a derekáig ért a víz.

Amikor a helyszínre értek a tűzoltók és a katasztrófavédelem, arról érdeklődött, hol vannak a homokzsákok és a szivattyúk, mire azt a választ kapta, hogy „ide mégis minek”? Így a barátaival a játszótérre indultak, az ottani homokból próbáltak gátat építeni.

Beültettek egy tisztet a terepjárónkba és mi mentünk. Szedtünk ki 94 éves, begipszelt kezű nénit a vízzel körülfolyt házából, kicsit később pedig négy lányt is a szüleikkel. Sokkos állapotban voltak, ahogy a mi gyerekeink is

– mesélte a mentésről. A képviselőnek három gyermeke van, a nyolcéves gyermek a történtek óta nem alszik, „nem tér magához abból, ami történt”.

A víz elmosta a házukat, a garázst, a kazánt, a mosógépet, a szárítógépet, a fűnyírókat és az egész műhelyüket. Paulinék húskészítmények gyártásával foglalkoztak házilag, az ár pedig a felszerelésüket is elsodorta, így megélhetésük került veszélybe.

Kiemelt képünkön a képviselő elárasztott háza látható. Fotó: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik