Kultúra

Mégis bemutatják Christopher Nolan új filmjét

Augusztus 26-ától kezdik vetíteni több mint hetven országban Christopher Nolan Tenet című új filmjét. Az egyesült államokbeli premierje azonban – szokatlan módon – csak egy héttel később lesz, jelentette be hétfőn a Warner Bros stúdió.

Az akcióthriller bemutatójának dátumát már többször módosították. Eredetileg július 17-én lett volna a premier, amelyet július végére, majd augusztus 12-ére toltak el, múlt hét elején pedig a stúdió meghatározatlan időre elhalasztotta a bemutatót. A mostani bejelentés szerint azonban augusztus 26-ától több mint hetven országban, köztük Japánban, Oroszországban, Európa nagy részén, Ausztráliában és Kanadában is vetíteni kezdik a produkciót.

A 200 millió dollárból forgatott thriller szeptember 3-án debütál az Egyesült Államokban, ahol jelenleg egyebek között Kaliforniában és New York államban is zárva tartanak a mozik, de a helyzet változhat a következő hónapban. A Warner Bros már korábban közölte, azt tervezi, hogy a John David Washington és Robert Pattinson főszereplésével készült produkció a szokásosnál hosszabb ideig marad majd műsoron a filmszínházakban.

A Tenet egyike azon nagy költségvetésű produkcióknak, amelyektől a moziüzemeltetők azt várják, hogy visszacsalogatják a közönséget a filmszínházakba az elmúlt hónapok kijárási és gyülekezési korlátozásai után. Az amerikai premiert úgy időzítették, hogy az egybeessen a munka ünnepét (szeptember 7. hétfő) is magába foglaló hosszú hétvégével.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik