Belföld

Emberöltőkre szóló szerződést kötött a kormány a Hit Gyülekezetével

Új, átfogó szerződést kötött a kormány a Hit Gyülekezetével, a dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze írta alá pénteken Budapesten – írja az MTI.

Semjén Zsolt köszöntőjében kiemelte: a szerződés “emberöltőkre, méltányosan, részletekbe menően” rendezi mind jogilag, mind anyagilag “a Hit Gyülekezete helyzetét, szerepét” és társadalmi szerepvállalását. Hozzátette: a szerződés “a méltányosság jegyében” rögzíti, hogy a Hit Gyülekezetét társadalmi feladatellátásához az állami és önkormányzati intézményekkel teljesen azonos támogatás illeti meg.

Az egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes közölte: a világban kétféle egyházmodell létezik. Az egyik az államegyházi modell, ahol nincs elválasztva az egyházi világ az államitól – mondta, példaként említve az iszlám világot.

A másik a szekuláris modell, amely szélsőségesen elválasztja egymástól az államot és az egyházat

– jelentette ki.

A “magyar modell nem egyszerűen a kettő között van, hanem külön minőséget jelent”, és az állam és az egyház együttműködésére épül – hangoztatta Semjén Zsolt.

Németh Sándor hangsúlyozta: a Hit Gyülekezete továbbra is önfenntartó egyház kíván maradni, lelkészeik javadalmazásához, börtön-, kórház- és tábori lelkészi szolgálatukhoz nem kérnek állami támogatást. Ugyanakkor a megállapodás jogi és politikai garanciát nyújt az egyház intézményrendszerének működéséhez – mondta. Felidézte: a Hit Gyülekezete egy katolikus karizmatikus imacsoportból alakult a ’70-es években.

A csoport rövid időn belül konfliktusba került az államhatalommal, ezért föld alatti szervezetként működött. Először nem akartak egyházzá válni, konfliktusok sora vezetett oda, hogy engedélyezési kérelmet nyújtottak be, és végül 1989-ben a Hit Gyülekezetét az akkori kormány elismerte egyháznak.

Kiemelt kép: Berecz Valter /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik