Élet-Stílus

Ingyen vibrátort osztottak New Yorkban

Már legalább 300 ember kígyózott a stand előtt, amikor a New York-i rendőrség lefújta az akciót.

Az egyik amerikai szexuális játékszereket gyártó cég a napokban azzal próbálta meg a New York-iak érdeklődését felkelteni a termékei iránt, hogy ingyen osztogatni kezdte azokat. A kezdeményezéssel nem is volt semmi gond: a szervezők saját bevallásuk szerint szerették volna feldobni az amerikaiak szexuális életét, kiválasztották a helyszíneket, meghirdették az embereknek, majd a délelőtti hőségben osztogatni kezdték.

Az első adagot – vagyis mintegy 400 vibrátort – a 6. sugárút és a Rockefeller Center között minden további nélkül ki is osztották. A dolgok ezután kezdtek rosszra fordulni. Az előzetesen 4 óráig tervezett akció még a felénél se járt, amikor a stand mellett hirtelen fekete egyenruhás rendőrök jelentek meg, és beszüntették az akciót.

Állítólag nem azért, mert a városvezetés prűd lenne, hanem azért, mert nem volt biztonságos. Több száz nő és férfi (!) maradt hoppon, akik most nem értik, miért nem juthattak hozzá az ingyen játékszerhez. „Nem csináltunk semmi veszélyeset, a sorban állás is teljesen békésen zajlott” – mondta az egyikük csalódottan, aki nehezményezte azt is, hogy a város polgármesterének, Bloombergnek már nem ez az első olyan akciója, ami a város lakóinak szórakozását teszi tönkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik