Sport

Két honosított birkózónk is doppingvétséget követett el

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) a hivatalos eljárás lefolytatása után arról értesítette a Magyar Birkózó Szövetséget, hogy két, Ukrajnából honosított sportoló, Olejnyik Pavlo és Asarin Roman is doppingvétséget követett el.

A márciusi ellenőrzés során előbbi szervezetében tiltott anyagot – az anabolikus szteroidok közé tartozó Methyldienolone-t – találtak (ő szennyezett táplálék-kiegészítőre hivatkozott), utóbbi pedig elkerülte a mintaadást, ezért mindkét szabadfogású versenyző négyéves eltiltást kapott.

Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke így kommentálta a hírt: „Szomorú vagyok, nem jellemző az ilyesmi a sportágunkra, nekünk, magyaroknak több mint egy évtizede nem volt doppingesetünk. Honosított versenyzőink úgynevezett vegyes felkészülést végeznek, tehát Magyarországon és eredeti hazájukban is edzenek, nehezebb folyamatosan ellenőriznünk őket.

Ám nincs más választásunk, mint még szigorúbb intézkedéseket hozni, hogy hasonló ne forduljon elő.

A 31 éves Olejnyik még ukrán színekben Európa-bajnok volt 2013-ban, magyarként a legjobbja a 2018-as vb-5. hely, a 23 éves, Asarin U23-as Eb-bronzot szerzett 2019-ben.

Kiemelt fotó: Olejnyik Pavlo szervezetében anabolikus szteroidot mutattak ki (MBSZ/Martin Gábor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik