Gazdaság

A G-nap óta először kapott állami támogatást Simicska

Ötmillió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott egy hárskúti panzió fejlesztésére Simicska Lajosvette észre az mfor.hu.

Emlékezetes: 2015 elején veszett össze nyilvánosan is Orbán Viktorral a Fidesz gazdasági hátországának addigi vezetője. A 2018-as parlamenti választások után megtörtént a fegyverletétel, Simicska majdnem minden vállalkozását átadta, azok nagy része a Mészáros-birodalomba vándorolt.

A becslések szerint még így is 27 milliárd forintos vagyonnal rendelkező, így az ország 49. leggazdagabb emberének tartott Simicska, pontosabban az ő érdekeltségébe tartozó vállalkozás a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kiírt Kisfaludy-pályázaton nyert egy támogatást. Az érdekeltségében maradt Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. a Veszprém megyei településen lévő panzióját, a Faunus Vendégházat fejlesztheti.

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. 2019-ben is veszteséggel zárt. A beszámolója szerint a cég ugyan 29,8 millió forintról 32,9 millió forintra tudta növelni a bevételét, de a 2018-as 59 millió forintos veszteség után 2019-ben már 64 millió forintos veszteséget könyvelhetett el – írja a portál.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik