Közélet

A kutatók is elveszíthetik közalkalmazotti státuszukat

Szeptemberben kerülhet a parlament elé az a törvényjavaslat, amellyel megszüntetnék a tudományos kutatóintézetek dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonyát, foglalkoztatásukat pedig egyszerű munkaviszonnyá alakítanák át — értesült a Népszava. A lap forrásai szerint az akadémiai kutatóhálózatot átvevő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) falain belül kész tényként kezelik a közalkalmazotti státusz megszüntetését.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a lap érdeklődésére gyakorlatilag megerősítette, hogy a múzeumi és kulturális területen, illetve a szakképzésben dolgozókhoz hasonlóan az akadémiai dolgozók is elveszítik közalkalmazotti besorolásukat. Az ITM közölte: van szándék „a teljesítmény alapú, differenciált bérezést támogató foglalkoztatási jogviszony kialakítására”. A cél a szaktárca válasza szerint a kutatói életpálya modellhez szükséges feltételek megteremtése, „korszerű és rugalmas bérezéssel”. Azt még nem tudni, mikortól lépne életbe a jogállásváltozás.

A lap szerint az érintettek körében idáig nagy volt a bizonytalanság, az ELKH vezetése, illetve az ITM ugyanis eddig sem velük, sem pedig érdekvédelmi szervezeteikkel nem egyeztetett.

Megszavazták: a szakoktatók elveszítik közalkalmazotti státuszukat
Palkovicsék teljesen átalakítják a szakképzési rendszert.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik