Élet-Stílus

A fiúk öröklik apjuk férfibajait

Tudta például, hogy fokozott a prosztatarák kialakulásának veszélye azoknál, akiknek a rokonságában már előfordult ez a betegség?

A család férfi tagjai igazán eredményesen akkor vértezhetik fel magukat az egészségüket károsító, veszélyeztető tényezőkkel és kórképekkel szemben, ha a családi anamnézissel is tisztában vannak.

Tudta például, hogy a statisztikák szerint fokozott a prosztatarák kialakulásának veszélye azoknál, akiknek a rokonságában már előfordult ez a típusú daganatos betegség? Mindez persze nem ilyen egyszerű, hiszen a táplálkozás és az életmód is közrejátszik, ám mint ahogy azt Kónya Márton biológus elmondta, érdemes tudatosítani: minél több érintett volt a családban, annál nagyobb ezen típusú férfibetegség kockázata.

És azt vajon tudjuk, hogy felmenőinktől még mit örökölhetünk az erősebbik nem tagjaként?

Csak férfiakat betegítenek meg

A férfi ivarszervekhez köthető megbetegedéseken felül az egyes kromoszómákhoz köthető, öröklődő betegségekre is ki kell térnünk. Kezdjük az x-szel, méghozzá a recesszíven örökölhető kórokkal: ezek lényege, hogy a gén, melynek a mutációja a betegség kialakulásához vezet, az x-kromoszómán helyezkedik el.

Ezeket a betegségeket örökölheti ilyen módon egy férfi:

  • Agammaglobulinaemia (Bruton-típus)

  • Alport-szindróma

  • Becker muszkuláris disztrófia

  • Duchenne muszkuláris disztrófia

  • Fabry-betegség (angiokeratoma corporis diffusum)

  • Fragilis X-szindróma (Martin Bell-szindróma)

Ha kíváncsi, még milyen betegségek öröklődnek, kattintson ide.

Forrás:

Férfibajok, genetika: apáról, anyáról a fiúra száll? (Házipatika)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik