Kultúra

Az eredeti formában állíthatják helyre a Notre-Dame-ot

Az új francia kulturális miniszter, Roselyne Bachelot szerint széles konszenzus alakult ki arról, hogy az eredeti formájában kellene helyreállítani a párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártornyát. Az illetékes bizottság csütörtökön tárgyal a kérdésről.

Úgy tűnik, hogy széles konszenzus alakult ki a közvéleményben és a döntéshozók részéről is – de a végén azt hiszem, a köztársasági elnök hozza meg a döntést – az eredeti formában történő helyreállításról. Nehéz azt mondani, hogy teljesen ugyanolyan lesz, de a huszártorony szellemében ugyanolyan

– mondta a tárcavezető a France Inter közrádióban.

A felújításon dolgozó építészekből, szakértőkből és helyi képviselőkből álló szervezet csütörtökön ül össze, hogy megvitassa a gótika egyik emblematikus épülete felújításának részleteit, a miniszter szerint elsősorban a tetőszerkezet és a huszártorony újjáépítése lesz napirenden.

Filmet készít a Notre-Dame-i tűzvészről a a Hét év Tibetben rendezője
Jean-Jacques Annaud reményei szerint már nyáron elkezdődhet a forgatás.

A leomlott huszártorony 1860-ban épült Eugene Viollet-le-Duc tervei alapján, miután az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786 és 1792 között lebontották. Az újjáépítők két táborra szakadtak: az „ortodoxok” azt követelik, hogy a 19. században helyreállított műemlék azonos mása épüljön fel a Viollet-le-Duc által tervezett huszártoronnyal.

Ehhez a táborhoz tartozik a székesegyház főépítésze, Philippe Villeneuve is. A „modernisták” – köztük maga Emmanuel Macron köztársasági elnök is – viszont újító kézzel nyúlnának az épülethez, rajta hagyva a 21. század többé-kevésbé merész lenyomatát.

Jean-Louis Georgelin felújításért felelős kormánybiztos múlt héten elmondta, hogy szeptember vége előtt befejeződik a huszártorony körüli állványzatnak a lebontása. A huszártorony felújítás alatt állt, amikor 2019. április 15-én az állványzaton tűz ütött ki. Az állványzat nem omlott össze, de megrongálódott a tűzvész okozta hőben. A deformálódott és a tűzben egymásra olvadt fémhengerekből álló építmény elbontása az előfeltétele annak, hogy a tényleges felújítás megkezdődhessen. Az elbontási munkák június 8-án kezdődtek.

(MTI)

Kiemelt kép: THOMAS COEX / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik