Bob Marley családja átdolgozta a zenész One Love című klasszikusát a koronavírus-járvány sújtotta gyerekek támogatására. A Grammy-díjas Marley gyerekei, Stephen és Cedella, valamint az utóbbi fia, Skip Marley által készített új verziót július 17-én mutatják be videójával együtt. A Bob Marley és a Wailers által 1977-ben kiadott dal újragondolt változatában a Marley-család tagjai mellett neves zenészek is közreműködnek a világ minden tájáról, válságövezetekből származó művészek és veszélyeztetett közösségekben élő gyerekek.
A dalból és a hozzá kapcsolódó eseményekből származó minden bevétel a UNICEF Reimagine nevű globális kampányát támogatja, mely a koronavírus-járvány sújtotta gyerekek megsegítését tűzte ki célul. Az újra feldolgozott slágert a még Bob Marley által alapított Tuff Gong International és az Amplified Music kiadó adja ki.
Az adományt, amely a One Love projekten keresztül folyik be a Reimagine kampányba, az UNICEF rövid távon a legsürgetőbb igények kielégítésére szán, vagyis szappannal, maszkkal, kesztyűvel, tisztasági csomaggal, védőfelszereléssel és életmentő tájékoztatással látja el a rászoruló gyermekeket és családjaikat. Segíti továbbá a normális élethez való visszatérés középtávú terveit, például az oktatás, a gyermekvédelem és az egészségügy támogatásával, hosszabb távon pedig egy olyan világ megteremtésén dolgozik, amelyben jobban érvényesülnek a gyermekek jogai – tájékoztatta a UNICEG Magyarország az MTI-t.
Apa negyven éve írta ezt a dalt, nagyon, nagyon régen. Úgy tűnik, most a világnak egy más típusú egységre van szüksége
– mondta Cedella Marley.
Kiemelt kép: MARCELLO MENCARINI / LEEMAGE VIA AFP