Belföld

Családi bűnszervezet kényszerített prostitúcióra kiskorúakat Dunaújvárosban

A Fejér Megyei Főügyészség minősített emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a tizenhárom személyből álló bűnszervezettel szemben, amely magyar nőket kényszerített prostitúcióra.

A vádirat szerint a szervezet feje a családfő volt, akinek irányítása mellett felesége, fia és lányai, valamint további nyolc személy 2013 nyarától előbb Bécsben, majd Dunaújvárosban a kizsákmányolás céljából megszerzett magyar nőket – köztük több kiskorút – prostitúcióra kényszerítettek.

A sértettek megszerzését és szállítását a családfő és fia koordinálták, a bordélyházakban a prostitúciós tevékenységet a család női tagjai felügyelték. A bűnszervezet további tagjai a sértettek felkutatásában, beszervezésében és szállításában működtek közre, egyeseknek közülük pedig egyfajta futtató-irányító szerepe volt.

A vádlottak fedőtevékenységüket a bécsi hatóságoknál bejelentették, így tényleges cselekményük rejtve maradt.

Egyes kiskorú sértetteket részben erőszakkal vettek rá a prostitúcióra, részben pedig úgy, hogy bántalmazással fenyegették őket.

A prostitúciós tevékenységből származó bevétel döntő hányadát a sértettektől elvették, és azt a szervezet tagjai egymás között elosztották.

Az ügyészség huszonnégy sértett sérelmére megvalósított minősített emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat, és valamennyi elkövetővel szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. Azokkal a terheltekkel szemben, akik jelenleg is letartóztatásban, illetve bűnügyi felügyelet alatt vannak, a kényszerintézkedés ügydöntő határozat kihirdetéséig történő fenntartására is indítványt tett az ügyészség.

A vádiratban indítványozták a vádlottakkal szemben a tevékenységükből befolyt vagyongyarapodás elvonását is.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik