Nagyvilág

„Rasszista hal” feliratot firkáltak a koppenhágai kis hableány szobrára

Ismeretlenek megrongálták a Hans Christian Andersen meséjéből ismert kis hableánynak a koppenhágai tengerpartnál álló szobrát, és azt írták a talapzatára, hogy rasszista hal, számolt be az MTI.

A rendőrségnek egyelőre nem sikerült azonosítania az elkövetőket, akik feltehetően csütörtök éjjel vagy péntek hajnalban firkálták össze a szobrot.

Ezt rongálásként kezeljük, és vizsgálatot indítottunk

— tudatta a koppenhágai rendőrség.

A 107 éve a koppenhágai tengerpartnál álló, egy sziklán ülő hableányt formáló alkotás már korábban is többször volt rongálók célpontja. Volt, hogy bálnavadászat-ellenes és demokráciapárti aktivisták firkálták össze, és kétszer le is fejezték.

Fotó: Mads Claus Rasmussen / Ritzau Scanpix / AFP

A május óta tartó rasszizmusellenes megmozdulások alkalmával többször kerültek rendbontók célkeresztjébe olyan szobrok, amelyek olyan alakokat ábrázolnak, akiknek valamilyen közük volt a gyarmatosításhoz vagy a rasszista elnyomáshoz, de a kis hableánnyal kapcsolatban ilyen felvetés korábban még nem fogalmazódott meg.

Nehezemre esik felfogni, hogy mi lehet rasszista a Kis hableány című mesében

— adott hangot értetlenségének Ane Grum-Schwensen, a Dél-dániai Egyetem H. C. Andersen Kutatóközpontjának szakértője.

Kiemelt kép: Mads Claus Rasmussen / Ritzau Scanpix / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik