Belföld

Renner Erika: Úgy érzem, most már tényleg vége

A lúgos orvos áldozata megkönnyebbült, miután arról döntött a Kúria, hogy bántalmazója börtönben marad.

Borzasztóan hosszú volt, nem tudom, hogy egy áldozat hogyan bírja ki egy ilyen jogi örvényben, ilyen hosszú ideig – mondta Renner Erika az RTL Klub Híradójának azok után, hogy jogerőssé vált: Bene Krisztián letölti 11 éves büntetését, jó magaviselet esetén pedig hét és felet.

Mint ismert, Bene Krisztián elkábította, majd maró lúggal leöntötte Renner Erika nemi szervét, és magára hagyta a nőt. Az orvost 2018 nyarán, öt évvel a bűncselekmény elkövetése után a Kúria – a Fővárosi Ítélőtábla korábbi megismételt másodfokú ítéletét súlyosbítva – 11 évre ítélte. A lúgos orvosként elhíresült férfi tavaly novemberben nyújtott be alkotmányjogi panaszt. Szerinte a Kúria utolsó döntésekor megfosztották az érdemi felülvizsgálat jogától. Az Alkotmánybíróság a panaszt februárban helybenhagyta, az ügyet visszaküldte a Kúriának a harmadfokú, jogerős ítéletet felülvizsgálatra.

Szerdán a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldalán Renner Erika ügyvédje azt közölte, a Kúria öt tanácselnökből álló felülvizsgálati tanácsa a korábbi jogerős ítéletet tartotta hatályában.

Borzasztó nehéz volt ez a hét és fél év

– mondta a megkönnyebbült áldozat, akinek lelkileg ugyan voltak mélypontjai a jogi procedúra során, de azt soha nem érezte, hogy nem csinálja végig.

Az ügy kétszer járt másodfokon, háromszor a Kúrián. Elég volt

– tette hozzá Renner Erika.

A három éve húzódó kártérítési per miatt azonban még mindig nem tehet pontot az eljárás végére. Renner Erika azonban azt reméli,  a Kúria mostani döntésével ez a procedúra is felgyorsul.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik