Belföld

Uj Péter: az Indexet az ATV felé vinné el a NER

Szerinte nem akarnak még egy Origót, az felesleges lenne.

A Klubrádióban Uj Péter, az Index egykori és a 444.hu jelenlegi főszerkesztője értékelte az Index körüli legújabb fejleményeket, azt, ahogy bejelentették a frissen kinevezett vezérigazgató, Ződi Zsolt távozását, hogy immár a szerkesztőség feje fölött zajlanak az események.

Szerinte az Index körül 2010-ben, már a választások előtt megjelent a Fidesz, a lap azóta, ha változó mértékben is, de folyamatosan kitett a hatalomnak.

2011 óta – amikor távozott –  ez a kitettség tovább nőtt, az Index működéséhez szükséges szinte minden fontos tevékenységet a NER által befolyásolható külsős cégek végeznek.

Úgy vélte, a maihoz képest Spéder Zoltán idején még volt valamekkora gazdasági függetlenségük, ami kulcskérdés, minden másról fölösleges beszélni. Uj Péter szerint a NER nyilván nem akar még egy Origót, azon már nehéz lenne túltenni. mi ott megy.

Jobb a mint(ha) ellenzéki sajtó

Szerinte az Indexet inkább a „Népszava-ATV-modell” felé vinnék, amelynek jellemzője, hogy a háttérben álló médiacég anyagilag valamiképpen nyilvánvalóan kapcsolódik a hatalomhoz, maga a médium mégis „kifejezetten ellenzékinek tűnik”. Kívülről éppen az anyagiak miatt ugyanakkor kontrollálható, a hatalomnak kínos, érzékeny témáknál kézben is tartható.

Bizonyos fokig a gazdaság nagy része kiszolgáltatott, de a kormánynak nincs minden gazdasági tevékenységre közvetlen ráhatása, bár médiapiacra egyre inkább van, ahol a NER-nek már

majdnem észak-koreai szinten van befolyása.

Uj Péter szerint mindenki a felületeket, a szerkesztőségeket nézi, de legalább ilyen meghatározó, hogy a média háttérgazdaságában gyakorlatilag minden fontos, nagy cégben „közvetlen Fidesz-tulajdont” látni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik