Az „Együtt Európa talpra állításáért” mottójú elnökség alatt Németország elsősorban a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, a gazdasági károk helyreállítására akar fókuszálni. Eredetileg, a válság kirobbanását megelőzően természetesen más kérdések álltak a tervek középpontjában, például az EU külső határainak védelme, a Kínához fűződő kapcsolatok, a klímaváltozás.
Fontos feladat a következő többéves keretköltségvetés elfogadása, Brüsszelben abban reménykednek, hogy az egyelőre fennálló nézetkülönbségek ellenére erre akár már júliusban sor kerülhet. Németországra vár az Egyesült Királyság európai uniós kilépését követő átmeneti időszak lezárása is.
A rotációs elnökség az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés óta valamelyest vesztett korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy a tagországok állam, illetve kormányfőit magában foglaló Európai Tanácsnak már saját elnöke van, a külügyi tanács üléseit pedig az elnöklő állam külügyminisztere helyett már az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezeti. A többi szakminiszteri ülésen azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.
Magyarország 2011 első felében töltötte be először az Európai Unió elnökségét, és 2024-ben kerül ismét sorra.
Kiemelt kép: John MACDOUGALL / AFP