Lamperth Mónika belügyminiszter a helyszínen elmondta, hogy a kormány – hasonlóan a mátrakeresztesi kártérítéshez – Mádon is 100 millió forintos hitelalapot garantál. Ez a károsodott magántulajdonú lakások újjáépítéséhez használható fel. A kedvezményes hitelkonstrukció kamatját a kormány állja, így lényegében kamatmentes hitel, 10 éves futamidőre – mondta a belügyi tárca vezetője.
Lamperth Mónika még nem tudta megbecsülni a károk mértékét. Közölte: Szabó Györgyöt, a térség MSZP-s országgyűlési képviselőjét Gyurcsány Ferenc kormányfő miniszterelnöki megbízottnak nevezte ki. Az ő feladata lesz, hogy a jövő hét keddjéig összesítse a károkat, és a szerdai kormányülésen azt ismertesse a kabinettel.
A 2650 lakosú Mád polgármesterének korábbi tájékoztatása szerint legalább száz ház került veszélybe, amikor a hegyaljai település mélyebben fekvő részeit sár, törmelék, hordalék, helyenként 30-50 centiméteres víz öntötte el. A helybéliek szerint legalább 70-100 milliméternyi eső esett egy, másfél óra alatt. Az esőzések nyomán egy ember meghalt, 18-at pedig ki kellett telepíteni otthonából.
