Gazdaság koronavírus

Aranyláz Magyarországon: csak várólistáról lehet aranytömböt venni

Februárban 60 millió forintért vásároltak befektetési aranytömböket a BÁV-tól, márciusban, a veszélyhelyzet elrendelése után viszont már ennek közel nyolcszorosáért – olvasható a 24.hu-nak elküldött BÁV-közleményben. Még március vége előtt adott hírt arról a cég, hogy elfogyott a teljes aranykészlete.

A mostani közleményből pedig az derült ki, hogy koronavírus első hullámának lecsengése után sincs visszaesés az arany iránti érdeklődésben.

Az aranytömbök iránti kereslet miatt időközben már várólisták alakultak ki a galériáinkban. A nyitás után nem csupán a befektetési aranytömb, de az aranyékszerek piaca is magára talált, május utolsó hetére már másfélszeres forgalmat regisztráltak ebben a szegmensben a BÁV-nál

– tette hozzá Kovács Ádám, a BÁV kereskedelmi igazgatója.

Az arany iránti érdeklődés tehát töretlen – szögezi le a BÁV. „Az aranytömböket készítő gyárak is újra kinyitottak, bár az utánpótlást egyelőre éppen a magas aranyár késlelteti.”

Kiemelt kép: Aranytömbök a Magyar Aranypiac Kft. épületében, a főváros XIX. kerületében, a Török utcában 2013. augusztus 14-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik