Élet-Stílus

Megan Fox már 10 éve elmondta, hogy hogy bánt vele a rendező, de az internet népe csak most háborodott fel

A kommentelők szerint sokaknak kéne bocsánatot kérniük Foxtól.

Megan Fox egy 2009-es interjúban beszélt Jimmy Kimmelnek arról, hogy 15 éves korában szerepelt a Bad Boys 2 egyik jelenetében. Mivel kiskorú volt, nem ültethették le a bárba, így a rendező, Michael Bay – aki később a Transformerst is rendezte – azzal oldotta meg a dolgot, hogy a bikinit és magas sarkút viselő Foxot beállította egy vízesés alá egy szexi, táncolós jelenetre.

A történetet hallgatva a közönség nevetett és Kimmel azzal viccelődött, hogy sok férfi táplál hasonló érzéseket kiskorú lányok iránt, csak elnyomják magukban.

A beszélgetés azonban sokkal súlyosabb következményeket eredményezett Megan Fox életében. Egy évvel később ugyanis kirúgták a Transformersből és korábbi kollégái mindennek elhordták a lepcses szája miatt. Ráadásul ezután nem is igazán találták meg jelentős szerepekkel – írja a Cosmopolitan.

Fox most újra felhozta a dolgot és elmondta, hogy hogyan élte meg a vallomása utáni időszakot.

Nem akartam, hogy lássanak, nem akartam, hogy fotót készítsenek egy magazinba vagy ahogy a vörös szőnyegen sétálok. Egyáltalán nem akartam nyilvánosság elé kerülni, mert féltem és biztos voltam benne, hogy kigúnyolnak vagy valaki kiabálni fog velem, vagy az emberek megköveznek. Nagyon sötét időszakon mentem át.

Ezért ugrott rá a sztorira az internet népe, és kommentek egész sora követeli Jimmy Kimmeltől, Michael Baytől és úgy általánosságban Hollywoodtól is, hogy kérjenek elnézést Megan Foxtól, amiért 15 évesen tárgyiasították.

A hírek szerint Megan Fox és Brian Austin Green házassága nem bírta a karantént
Green fura szöveget posztolt Instagramra, Foxot pedig egy másik pasival látták.

Kiemelt kép: Instagram/@meganfox

Ajánlott videó

Olvasói sztorik