Sport

Megdicsérte az olimpiai bajnokot, megölte a felesége

Bár az észak-európai országokban különösen nagy népszerűségnek örvend Therese Johaug, az egyszeres olimpiai és tízszeres világbajnok sífutó sem gondolta, hogy a neve egyszer a lapok bűnügyi rovatában jelenik meg.

Persze a 31 éves klasszis csak névleg érintett. Az Ilta-Sanomat beszámolója szerint egy 48 éves finn nő megölte a férjét idén tavasszal. Ugyanakkor már tavaly márciusban eltervezte a gyilkosságot, mert a párja azt mondta, hogy szerinte Therese Johaug a világ legjobb síelője.

Az eset a seefeldi északsí-világbajnokság alatt történt, amelyen a norvég sportoló három aranyat és egy ezüstöt nyert.

Nem hiszem, hogy szerette, ha más nőkről beszéltem

– mondta akkor a rendőrségi kihallgatás során a férfi, akit a gyanúsított előbb egy vasalóval akart megölni, végül egy gyümölcskéssel meg is szúrta.

A férfit végül egy évvel később gyilkolták meg, a tetemet április 13-án találták meg, de feltételezhető, hogy a bűntényre egy hónappal korábban került sor. A gyilkossággal a feleséget vádolják.

Kiemelt fotó: Jussi Nukari / Lehtikuva / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik