Nagyvilág

Trump: Amerika teljesen leválhat a kínai gazdaságról

Donald Trump amerikai elnök csütörtöki Twitter-üzenetében ismét azzal fenyegetőzött, hogy az Egyesült Államok bizonyos, de ki nem fejtett feltételek mellett „teljesen lekapcsolódhat" Kínáról, írta meg az MTI.

Washington és Peking viszonya több ok miatt is egyre feszültebbé vált az elmúlt években. A Trump-kormány ugyanis büntetővámokkal óhajtotta elérni azt a célt, hogy csökkenjen a világ két legnagyobb nemzetgazdasága közötti kereskedelemben évről évre jelentkező tetemes kínai többlet. Emellett az amerikai elnök a koronavírus-világjárványért is Kínát tette felelőssé. Továbbá az Egyesült Államok élesen bírálta a Hongkongra vonatkozó kínai nemzetbiztonsági törvény új változatát is, amely Washington szerint lényegében felszámolja Hongkong autonómiáját.

Richard Lighthizer, az Egyesült Államok külkereskedelmi főképviselője egy szerdai kongresszusi meghallgatáson arról beszélt, hogy az amerikai és a kínai gazdaság teljes szétválasztása jelen pillanatban nem lenne észszerű politikai koncepció. Erre reagált Trump csütörtöki Twitter-üzenetében, melyben azt írja, hogy nem Lighthizer hibája, valószínűleg ő maga nem volt teljesen világos korábban ebben a kérdésben, mert a kínai és az amerikai gazdaság „teljes szétválasztása” igenis valós opció.

Kiemelt kép: Alex Wong/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik