Sport

A Ljubljana nyerte az Ocskay-emléktornát

A szlovén Olimpija Ljubljana nyerte meg a hatodik alkalommal kiírt ifj. Ocskay Gábor jégkorong emléktornát, miután a vasárnapi döntőben 5-2-re nyert a házigazda Fehérvár AV19 ellen. A harmadik az osztrák Graz 99ers lett.

A finálé nagy iramot hozott, mindkét gárda az osztrák liga pénteki rajtjára készül. A hazaiak egyik nyári igazolása, Wehrs emberelőnyben gyorsan vezetést szerzett, ám másfél perc múlva jött a válasz. A két kapusnak rengeteg dolga volt, de nagyon jól védtek.
   
A folytatásban mezőnyfölényben játszott a Ljubljana, és a találkozó derekán gólt szerzett: a védők nem tudtak felszabadítani, és Ropret kilőtte a jobb felső sarkot.


  Fotó: albavolanhockey.hu

A harmadik harmad elején erősen kezdett a Volán, ám egy kontrából növelte előnyét a Ljubljana. Ezután kettős emberelőnyben a 24. születésnapját ünneplő Bartalis közelről volt eredményes. Mindent megtett az egyenlítésért a hazai gárda, de egy kósza szlovén lövés megpattant egy védőn. A végén még egy emberelőnyös találatot lőttek a vendégek, és ezzel eldőlt az összecsapás.
    
A bronzmeccsen a Graz a 26. percben még 1-2-re állt az elődöntőhöz képest sokkal összeszedettebben játszó Miskolccal szemben, ám ezt követően kilenc perc alatt négy emberelőnyös gólt ütött, és végül 5-3-ra nyert.

Eredmény – ifj. Ocskay Gábor emléktorna, döntő

Olimpija Ljubljana (szlovén)-Fehérvár AV19 5-2 (1-1, 1-0, 3-1)

a 3. helyért:
Graz 99ers (osztrák)-Miskolci Jegesmedvék 5-3 (1-0, 4-2, 0-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik