Élet-Stílus

Energiaital miatt halhatott meg a tinilány

energiaital (energiaitalos doboz)
energiaital (energiaitalos doboz)

Beperelte az amerikai Monster energiaital gyártóját egy marylandi család, mert gyermekük állítólag emiatt halt meg.

A 14 éves szívbeteg kislány a szülei állítása szerint azért halt meg, mert egy nap alatt kettőt is megivott a legerősebbnek számító energiaitalból. A kislány veleszületett Ehlers-Danlos szindrómában szenvedett, a nagy mennyiségű bevitt koffein pedig súlyosbíthatta és megállíthatta a lány szívét. De nem ez az egyetlen eset, ami miatt az amerikai FDA, vagyis az amerikai élelmiszerbiztonsági és drogügyi hivatal vizsgálatot kezdett a Monster gyártója, a Monster Beverage Corporation ellen.

A Reuters úgy tudja, 2009 júniusa óta további öt haláleset is összefüggésben lehet az energiaitallal. A vizsgálat pedig újra felhangosíthatja az energiaitalok szigorúbb szabályozására vonatkozó vitát. A szakemberek szerint a vizsgálat célja nem az, hogy betiltassák az energiaitalokat, hanem az, hogy kiderítsék valóban veszélyes-e és ha igen, elérjék, hogy azt csak bizonyos életkor felett árusíthassák.

A most vizsgálat alá kerülő Monster energiaital a második legnagyobb a piacon az ausztriai Red Bull mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik