Nyomozást rendelt el hétfőn egy máltai bíróság Lawrence Cutajar ellen, aki az ország rendőrfőkapitánya volt a 2017-es Caruana-gyilkosság idején, mert felmerült a gyanú, hogy kapcsolatban állt a bűncselekményben részt vevőkkel, információt szivárogtatott ki nekik – írja az MTI.
Cutajar januárban mondott le a rendőrfőkapitányi posztról, miután a civil társadalom és a meggyilkolt újságírónő, Daphne Caruana Galizia családja azzal vádolta meg, hogy akadályozta a gyilkosság felderítését, valamint hogy nem tett meg mindent az újságíró védelmében, amikor még élt és a legfelsőbb szintig is elérő korrupciós ügyekben nyomozott.
Három ember ellen folyik eljárás a gyilkosság végrehajtása ügyében, Jorge Fenech üzletember ellen pedig bűnrészességért, mert őt vádolják Caruana megölésének kitervelésével. Mindeddig mindannyian ártatlannak vallották magukat. Fenechet azután tartóztatták le, hogy Melvin Theuma, aki közvetítő volt a gyilkossági tervben, az ügy koronatanújává lépett elő, és kegyelmet kapott.
A Cutajar elleni nyomozást az újságíró családjának ügyvédei kérték, miután Theuma elárulta, hogy Cutajar információkat szivárogtatott ki neki. Hírügynökségek keresésére Cutajar nem válaszolt, de a Times of Malta című helyi lapnak azt mondta, hogy soha nem beszélt Theumával, pedig a bíróság előtt titkos felvételek bizonyítják, hogy beszélt.
Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságírót 2017 októberében egy autójába rejtett pokolgéppel gyilkolták meg. Az újságíró nyomozásaival számos korrupciós ügyet derített fel, ami miatt több magas rangú politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe. Galiziának nem sokkal a halála előtt információk kerültek birtokába egy olyan erőműberuházásról, amelyben Yorgen Fenech is érdekeltséggel bír.
A gyilkosság megrendelői sokáig homályban maradtak. Az áttörést Fenech őrizetbe vétele jelentette 2019. november 20-án, amikor jachtján el akart hajózni Máltáról. A máltai ügyészség november 30-án emelt vádat az üzletember ellen Galizia meggyilkolásának kitervelése miatt. A vádhatóság szerint társtettesként terheli őt felelősség. A milliárdos tagadta bűnösségét. A gyilkosság végrehajtása miatt további három ember ellen emeltek vádat, ők szintén tagadták bűnösségüket.
Kiemelt kép: Tüntetők Lawrence Cutajar rendőrkapitány lemondását követelték 2017-ben a meggyilkolt máltai újságíró, Daphne Caruana Galizia ügye miatt, mert szerintük a rendőrség nem végzett hatékony nyomozást. (Matthew Mirabelli / AFP) / Málta OUT)