Kételkedik az amerikai nyílt teniszbajnokság megrendezésében Ashleigh Barty, a női világranglista éllovasa, írta az MTI.
„Vannak aggályaim. Értem, hogy mindenképpen le kellene bonyolítani a tornákat, de a biztonság a legfontosabb. Alig várom, hogy versenyezhessek, csakhogy először meg akarok győződni róla, hogy a stábommal együtt biztonságban vagyunk. Egyelőre szó sincs arról, hogy ellenőrzés alatt lenne a koronavírus-helyzet” – jelentette ki a Roland Garros ausztrál címvédője.
A nemzetközi teniszidény márciusban állt le a koronavírus-járvány miatt, és leghamarabb július végén folytatódhat.
A nemrég felmerült ötletek alapján az edzésekre érkező játékosok nem használhatnák az öltözőket, hanem a tréning után rögtön visszatérnének a repülőtér közelében lévő hotelbe. Ezt nem hagyhatnák el a torna alatt, és Manhattanbe sem utazhatnának be. Ha a férfiteniszezők kérik, előfordulhat, hogy csak két nyert szettig tartanak az ő mérkőzéseik is. A találkozókon előnyben részesülne a sólyomszem-technológia, kevesebb vonalbíró dolgozna a pályákon, és csak felnőtt labdaszedőket alkalmaznának.
A játékosokat Párizsban, Bécsben, Frankfurtban, Buenos Airesben és Dubajban gyűjtenék össze, majd – negatív vírusteszt esetén – charterjáratokkal juttatnák el New Yorkba. A Queens negyedben lévő helyszínen aztán naponta ellenőriznék a testhőmérsékletüket és tesztelnék őket.
A legjobbak közül a világelső Novak Djokovic és a második Rafael Nadal már jelezte, hogy a rendkívül szigorú óvintézkedések miatt valószínűleg nem indul a US Openen.
Egyelőre azonban az is bizonytalan, hogy az országonként eltérő karantén-intézkedések miatt összejön-e elegendő teniszező New Yorkban és hogy előzőleg 14 napos izoláció vár-e rájuk. A keleti parti metropolisz a járvány egyik legnagyobb gócpontjának számít az Egyesült Államokban.
Kiemelt fotó: KARIM JAAFAR / AFP