Élet-Stílus

Hetente 30 férfival alszik együtt

alvás (alvás, )
alvás (alvás, )

A 29 éves Jackie azért lett hivatalos hálótárs, hogy fizethesse egyetemi tanulmányait és nevelhesse kisfiát.

Bár kritikusai és szomszédai prostituáltnak tartják, a 29 éves Jackie Samuel tudomást se vesz róluk, és egyik ügyfelét a másik után fogadja. Jackie hivatalos ölelő és hálótárs: olyan ügyfeleket fogad, akiknek az életvitelébe nem fér bele az állandó társ, vagy valamilyen okból még nem találtak rá az igazira, és meghitt hangulatra, megnyugtató közelségre van szükségük.

A legfeljebb egy, de inkább fél órás „kezelések” alatt Jackie és az ügyfél egyszerűen ledőlnek pihenni, mialatt az ügyfél kedve szerint hozzábújhat és átölelheti a lányt. Mindennemű intim érintkezés és azok kezdeményezése tilos, tapogatni is tilos. A Daily Mailnek nyilatkozó lány elmondta, hogy a szigorú szabályok ellenére sokan járnak hozzá.

Főleg olyan fiatalok, akik két kapcsolat között vannak, és hiányzik nekik az intimitás, de járnak hozzá özvegyek, nyugdíjasok és háborús veteránok is. A lány egy alkalomért 60 dollárt számol fel, így egy nap akár 260 dollárt, átszámolva 57 ezer forintot is megkeres.

Jackie-ről képet itt nézhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik