Tudomány

Római építményeket fedett fel a szárazság

Római kori erődök, utak, katonai táborok és villaépületek nyomait azonosították Walesben – írja az MTI. A maradványok a 2018-as hőhullám alatt készített légi felvételeken bukkantak fel.

Az aszály idején kiégett földnyomok elemzésével a szakértők nagyjából 200 ókori lelőhelyet azonosítottak.

A felfedezés kulcsfontosságú szerepet játszik annak megértésében, hogy a rómaiak miként szállták meg, illetve uralták a mai Wales területét 2 ezer évvel ezelőtt.

A délkelet-walesi Monmouthshire-ben azonosított maradványok  táborhelyek nyomai. Toby Driver, a walesi örökségvédelmi szervezet, a Royal Commission on Ancient and Historical Monuments of Wales munkatársa szerint olyan ideiglenes táborokról van szó, melyeket az ellenséges területeken vonuló katonák építettek fel. A Délkelet-Walesbe vezető terület egészét hasonló lelőhelyek tarkíthatják, mivel a római seregek csaknem 20 éven át harcoltak itt az ellenálló kelta törzsekkel.

A légi felvételek alapján a kutatóknak legkevesebb három római erődítmény és néhány villa nyomait, illetve korábban ismeretlen római útvonalak egyes szakaszait is sikerült azonosítaniuk. Az idei május különösen száraz volt, Driver pedig bízik benne, hogy hamarosan újabb légi felvételeket készíthet a térségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik