A belga rendőrség szakszervezete sztrájkot kezdeményez mintegy 10 ezer ember részvételével a rasszizmus ellen szervezett előző napi brüsszeli tüntetést követően kialakult rendbontás felszámolásának szervezetlensége miatt. Az incidensben az állomány 28 tagja is megsérült – közölte a belga média hétfőn.
A rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tiltakoztak vasárnap délután a belga főváros igazságügyi palotája előtt. A megmozdulás minden incidens nélkül zajlott, a rendezvény végén azonban tüntetők mintegy százfős csoportja rendőrautókat dobált meg, valamint rendőrökre támadt a számos afrikai bevándorlónak otthont adó Matongé negyed közelében. A rendbontók szemeteseket, kartondobozokat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, és több üzletet kifosztottak.
Vincent Gilles, a rendőri szakszervezet elnöke kijelentette, hogy a helyszínen szolgálatot teljesítő kollégáik nem kaptak egyértelmű parancsokat.
Magukra hagyták őket, helyszínen meghozott döntések alapján kellett fellépniük, és a szakszervezet tudatosítani szeretné, hogy minden intézkedés szükséges, megfelelő és arányos volt
– mondta. A vasárnap esti incidens során a rendőrség vízágyúkat használt a tömeg oszlatására. Sokan megsebesültek, köztük egy újságíró. Philippe Close brüsszeli főpolgármester korábban a zavargások azonnali felszámolására szólította fel a rendőröket. A vasárnap késő esti órákban közétett Twitter-üzenetében azt írta, hogy mintegy 150 embert állítottak elő, és bejelentette, a főváros hétfőn keresetet nyújt be a rendbontók ellen, valamint felveszi a kapcsolatot a károsult üzlettulajdonosokkal.
kiemelt kép: afp