Foci

Bajnokhoz méltón indított a United

robin-van-persie(650x433)(1).jpg (robin van persie)
robin-van-persie(650x433)(1).jpg (robin van persie)

A Manchester United labdarúgócsapata simán nyert 4-1-re a Swansea vendégeként.

A manchesteri alakulat szombaton a Swansea otthonába látogatott, hogy lejátssza első bajnokiját David Moyes irányításával. A felkészülés során érte pár kellemetlen meglepetés az együttest, ráadásul az átigazolási szezonban sem volt túl aktív eddig a klub, igaz egy angol Szuperkupa-győzelem már összejött a Vörös Ördögöknek.


Van Persie és Welbeck szállították a gólokat
Fotó: AFP

A Swansea az első félidőben nem játszott rosszul, ám hiába birtokolta többet a labdát a hazai csapat, a gól csak nem akart összejönni. A United aztán két perc alatt kettőt is lőtt, Robin van Persie, majd Danny Welbeck köszönt be, így már a félidőre megnyugtató előnybe kerültek a vendégek.

A hazaiak a második felvonásban sem tudtak igazán nagy helyzetet kidolgozni, majd a 72. percben végképp megpecsételődött a sorsuk, van Persie ekkor bombázott a hálóba messziről. A United 4-1-re nyerte meg a találkozót, Wilfried szépítése után Welbeck is meglőtte a maga második gólját.

Eredmény – Premier League, 1. forduló

Swansea – Manchester United 1-4 (0-2)
Gólszerzők: Wilfried (83.) illetve van Persie (34., 72.), Welbeck (36., 90+2.)

Videó – van Persié volt az első gól:


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik