Foci

Kétgólos hátrányból tudott nyerni a Manchester United

Wayne Rooney (wayne rooney, )
Wayne Rooney (wayne rooney, )

A Hull City hazai pályán már 2-0-ra vezetett 13 percnyi játékot követően, mégis a Manchester United örülhetett a végén az angol labdarúgó-bajnokságban. Wayne Rooney meglőtte 150. gólját a Premier League-ben.

Az angolok karácsonykor sem pihennek, ahogyan azt már korábban megszokhattuk, teljes fordulót rendeznek a szigetországban. Az első összecsapást a Hull City otthonában bonyolították le, ahová a bajnoki címvédő, ám ebben a szezonban több sebből vérző Manchester United látogatott.


Wayne Rooney ismét csapata húzóembere volt
Fotó: AFP

A sérült Robin van Persie-t továbbra is nélkülöző vendégek számára rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés, mivel a 13. percben már 2-0-ra vezettek a hazaiak. A Vörös Ördögök nem hagyták annyiban a dolgot, még a szünet előtt egyenlítettek, Wayne Rooney előbb adott egy gólpasszt, majd ő maga is betalált, ráadásul távolról, egy jól eltalált lövéssel. Ez volt az angol válogatott labdarúgó 150. találata a Premier League-ben.

A második felvonás elején a United kezdett jobban, majd a Hullnak akadtak helyzetei. A vezetést aztán a manchesteriek szerezték meg, miután James Chester a saját kapujába fejelte a labdát. A folytatásban a Hull rohamozott becsülettel, azonban az egyenlítés csak nem akart összejönni, pedig a 90. percben Antonio Valenciát kiállították a vendégektől. A United így végül megnyerte a mérkőzést, David Moyes irányításával ez volt az első ötmeccses győzelmi széria – minden sorozatot figyelembe véve.

Eredmény – Premier League,  18. forduló

Hull City – Manchester United 2-3 (2-2)
Gólszerzők: Chester (4.), Meyler (13.) illetve Smalling (19.), Rooney (26.), Chester (66.)
Piros lap: Valencia (90.)

Videó – Wayne Rooney 150. gólja a Premier League-ben:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik