Élet-Stílus

Kipróbálná a világ legrosszabb szállodáját?

Ételmérgezés, halálos betegség, sőt végtagelvesztés is fenyegeti az itt megszálló vendégeket. A turisták ennek ellenére imádják.

„Akik nálunk szállnak meg, a saját felelősségükre tegyék! Nem hibáztathatják hotelünket ételmérgezésért, szellemi leépülésért, halálos betegségért, végtagelvesztésért, radioaktív fertőzésért, a 18. századhoz kapcsolódó egyes fertőző betegségekért, döghalálért, lepráért stb.” – olvasható a szálló honlapján.

A 127 szobás hotel tulajdonosa Hans Brinker. Egyik szlogenje: „Javíts immunrendszereden, szállj meg Brinkernél!” A másik így szól: „Rosszabb már nem is lehetne. A legjobbat hozzuk ki magunkból!”

Ami magát a szállodát illeti, 40 éve működik, vonzereje leginkább a fiatalkorúak börtönének csábításával vetekszik. A szobák sokágyasak, ráadásul emeletes ágyasak. A szekrények fémből vannak, akár egy gyár öltözőjében, a matracok vékonyak, így igencsak nyomják a fekvőket a vaságyak. A vendégek kilátástalannak ítélhetik helyzetüket, mivel a szobák ablakából nem érdemes kitekinteni: semmire sincs kilátás.

Míg más szállodák azzal csábítják a vendégeket, hogy náluk a luxus alapkövetelmény, addig Brinker boldog izgatottsággal kecsegteti az újonnan érkezőket azzal, hogy minden szobában van ágy!

„A vendégek szeretik humorunkat, a szarkazmust, és a semmi alá mérséklik elvárásaikat” – idézte a hotel menedzserét, Tijmen Receveur-t a brit Metro újság. A vendégek között mindazonáltal akadnak néha elégedetlenkedők. „Olvastam pár riasztó véleményt a szállóról, mielőtt odamentünk, így aztán kicsit idegesen léptem be ajtaján. Sajnos, igaznak bizonyultak. A szobák olyanok, mint a börtöncellák” – olvasható egy volt vendég véleménye egy szálláshely-összevető portálon.

Íme, a hotel egyik reklámvideója:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik