Szórakozás

Grimes elárverezné lelke egy részét, és ezt nem mi találtuk ki

Mintha ebben bármi meglepő is lenne azok után, hogy milyen nevet adott a gyerekének.

Grimes egy viszonylag híres énekesnő, de aki egy dalát se tudná most felidézni, az arról már biztos ismeri, hogy ő volt az, aki Elon Muskkal közös gyerekének a világ leglehetetlenebb nevét adta.

Ezzel talán mindent el is mondtunk Grimesról, pedig elég lazán tudja fokozni a helyzetet, most épp azzal, hogy a Bloomberg szerint egy online kiállításon

eladná lelke egy darabját. Igen. A lelke egy darabját.

Az nem derült ki egyelőre, hogy ennek pontosan mi lesz a menete, de annyit tudni, hogy a kiinduló ár 10 millió dollár volt, amit aztán gyorsan megváltoztattak, és most más kisebb összeggel is be lehet szállni az aukcióba.

Grimes a tízmilliót egyébként azzal magyarázta, hogy valójában nem szeretné senkinek sem eladni, és ezért adott meg ilyen magas árat, mert akkor valószínűleg senki nem veszi meg.

Logikus. Minden része teljesen logikus.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

꧁ ༒ Gℜiꪔ⃕es ༒꧂ (@grimes) által megosztott bejegyzés, Máj 24., 2020, időpont: 3:32 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/Grimes

Ajánlott videó

Olvasói sztorik