Nagyvilág

Trump: A hadseregünk készen áll!

A „radikális baloldalt” is okolta az országossá váló tüntetésekért és az erőszak elharapódzásáért Donald Trump amerikai elnök, amikor a SpaceX űrhajó ismételt felbocsátási kísérletére Floridába indulva újságíróknak nyilatkozott Washingtonban szombaton.

Az MTI tudósítása szerint az elnök közölte, hogy Washington kész segítséget küldeni Minneapolisba, ahol kedd óta nem szűnnek az erőszakossá fajult tüntetések, amelyek azt követően robbantak ki, hogy egy durva rendőrségi intézkedés után meghalt egy afroamerikai férfi, George Floyd.

A hadseregünk készen áll, akarunk és képesek is vagyunk segíteni

– fogalmazott Trump. Hozzátette, hogy kormányzata kész a „nagyon gyors” segítségnyújtásra.

Már úton Floridába, a repülőgép fedélzetén Trump a Twitteren azt írta:

Ez az Antifa és a radikális baloldal. Ne hagyjanak mást okolni!

Az elnök a harcias és nem egyszer kifejezetten erőszakkal fellépő, magát antifasisztának nevező militáns csoportokra utalt.

Amerikai lapértesülések szerint az elnök és a kabinet néhány tagja, köztük Mark Esper, a Pentagon vezetője a napokban tanácskozott arról, hogy két katonai támaszpont katonáit és a katonai rendőrségét is készenlétbe helyezték szükség esetére. A New Yorkban és az Észak-Karolinában lévő támaszpontokról van szó, de hírek szerint készenlétben állnak az egyik coloradói bázison is.

A tüntetések több tagállamra kiterjedtek, és nagyon sok helyen erőszakba fulladtak. A szövetségi fővárosban, Washingtonban péntek éjjel a protestálók megtámadták a Fehér Házat védelmező titkosszolgálat munkatársait, akik közül ketten is megsérültek.

Atlanta polgármestere, a szintén afroamerikai Keisha Lance Bottoms – miután a tüntetők az atlantai városházát is megtámadták, és rendőrségi autót gyújtottak fel –, úgy nyilatkozott, hogy a Floyd halála miatti tüntetések nem szolgálják az igazság kiderítését, a felelősök megbüntetését és a fekete polgárjogi küzdelmeket. Vandáloknak nevezte az erőszakos tüntetőket, leszögezve, hogy nincs szükség káoszra.

Ez nem Atlanta, ez nem tüntetés, ez nem Martin Luther King szellemisége

– jelentette ki a polgármester. Felidézve a legendás amerikai polgárjogi harcos meggyilkolása utáni békés tüntető meneteket, hangsúlyozta: „amikor Martin Luther Kinget meggyilkolták, akkor mi nem így tiltakoztunk. Menjetek haza” – üzente a tüntetőknek a demokrata párti polgármester.

Kiemelt kép: Atlanta, 2020. május 30. A George Floyd fekete bőrű férfi halála miatt tiltakozó tüntetők felgyújtottak egy rendőrautót. MTI/AP/Mike Stewart

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik