Belföld

Orbán: Akadémiánk sajátossága, hogy a futballt a művészet kategóriájába sorolja

Tanulmánykötet jelent meg a Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem kiadásában, a tanulmánykötet bemutatásán részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is. És ha már ott volt, beszédet is mondott, nem is akármilyent:

Minden akadémiának vannak különbözőségei, s ez jól is van így. Haptákban ugyanis nem lehet futballozni. Nekünk is van filozófiánk. Akadémiánk sajátossága, hogy a futballt a művészet kategóriájába sorolja. Úgy értjük a futballt, hogy az nem más, mint zseniális megsejtések és ihletettségek története. Futballistákra van szükség, akik kimennek a pályára, és ott valami olyat tesznek, ami senki másnak nem jutott volna eszébe. Ide szeretnénk eljutni. Könyv már van, tudomány, elmélet már van, futballisták kellenek. Várjuk, hogy a kötet tartalma átköltözzön a valóságba, s lássuk a gyerekeket, akiknek már ott van a lábukban a tudomány, hogy képesek egyetlen mozdulattal felülírni mindazt, amit a szakemberek leírnak. Ez a kötet segítségére lesz mindenkinek, hogy futballistákat neveljenek.

A miniszterelnök szerinte „a futball maga az élet”, igazságos, nyílt sisakos játék, amelyet szabályok mentén vívnak a felek és mindig a pályán dőlnek el a dolgok. Orbán azt is mondta, hogy „a futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára”.

A könyv bemutatóján ott volt Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke is. Láthatóan a felcsúti milliárdos is odavan a Labdarúgás és tudomány című kötetért:

Olyan mű, amely nem csupán a labdarúgásban, de akár más sportágakban is alapvetés lehet. Ez az első tudományos-sportszakami kiadvány az akadémia életében. Noha másfél év alatt készült el, tizenhárom év tudását, tapasztalatait összegzi. Tíz fejezetben mutatja be a modern képzést, írja le a labdarúgás és a tudomány együttműködését. Azokat a pontokat veszi figyelembe, amelyek az elmúlt évtizedben a labdarúgás nemigen helyezett előtérbe. Éppen ezért a jövő könyve ez.

kiemelt kép: Karancsi Rudolf/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik