Kultúra

Saját kastélyát robbanttatta fel a márki, aki meg akarta úszni a vagyonadót

Úgy gondolta, hogy ez a legegyszerűbb módszer.

Az illegálisan szerzett jövedelmekkel rendelkezőket, illetve a nagy vagyonnal bírókat a világ számos országában vagyonadóval sújtják, amit az állampolgárok nem a jövedelmeikből, hanem a felhalmozott megtakarításokból – így többek közt az ingatlanok, részvények, ékszerek, tulajdonjogok és bankbetétek összesített értékéből – fizetnek.

Ez persze nem mindenkinek nyeri el a tetszését – így volt ezzel egy francia márki, Robert de Maussabré is, aki 1851-ben épült, XIV. századi alapokon nyugvó, a második világháborúban súlyosan megsérült kastélyát felújítás helyett 1955-ben inkább százötven kilónyi robbanóanyaggal a levegőbe repítette, szerencsére a birtokon lévő vadászház, illetve a családi síremlékeket is magában foglaló neogótikus kápolna túlélte a pusztítást.

A kastély robbantásának egy pillanata. Fotó: Airvault.fr

A Poitiers közelében lévő Airvault-ban állt épület megsemmisülését a számtalan érdekes filmhíradót készített (ezek közül néhányat már mi is bemutattunk) British Pathé rögzítette:

A márki mindezt persze nyugodt szívvel megtehette, hiszen a családjának a közelben volt még egy kastélya – a XI. századi épületből kinőtt, mai képét XIV-XVII. század közt elnyert Château de Saint-Loup-sur-Thouet, ahol a család még két és fél évtizeden át élt, mielőtt az utolsó márki azt teljes berendezésével együtt a Nemzeti Rákellenes Ligának ajándékozta volna.

Fotó: Christophe Vigneron

Az azóta újra magánterületté vált, 1998 óta azonban a helyreállított kertjével együtt turisták számára is látogatható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik