Nagyvilág koronavírus

Az USA-ban átlépte a 100 ezret a járvány halálos áldozatainak száma

Az Egyesült Államokban szerdán éjjel már meghaladta a százezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma – írja az MTI. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem helyi idő szerinti szerda esti adatai szerint

az Egyesült Államokban immár 100 ezer 411 ember halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 nevű betegségben – ez több mint a háromszorosa az olaszországi áldozatok számának. 

A járvány mind az 50 tagállamban szedett halálos áldozatot, és a Covid-19-ben elhunytak 80 százaléka 65 éven feletti volt. A járvány első halottját február végén regisztrálták, és eddig 385 ezer beteg gyógyult meg a körülbelül 1 millió 700 ezer diagnosztizált fertőzött közül.

Amerikai elemzések szerint a tagállamok két hónapig húzódó lezárásával – vagyis a kijárási tilalom bevezetésével, a szigorú óvintézkedések, köztük a társadalmi távolságtartás vagy a szájmaszkok viselésének kötelező betartatásával – az amerikai egészségügyi hatóságok „csak” időt nyertek a szükséges vírustesztek beszerzéséhez és a tesztelés beindításához, valamint a Covid-19-es betegek kezeléséhez szükséges orvosi eszközök biztosításához. Egyes egészségügyi szakemberek nem zárják ki azt sem, hogy ősszel a járvány újabb hulláma következik.

A járvány következtében az Egyesült Államok több mint 36 millió polgára maradt munka nélkül, nagyvállalatok és több évtizede sikeres áruházláncolatok kényszerültek csődeljárást kérni, és az amerikai gazdaság több ezermilliárd dollárban mérhető károkat szenvedett.

Kiemelt kép: SPENCER PLATT/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik