Foci

Ligakupa: a Chelsea-é a londoni derbi

chelsea (chelsea)
chelsea (chelsea)

Az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében a Kékek 2-0-ra verték az Arsenalt.

A 16 között két londoni együttes találkozott egymással. Az első félidőben jobban jött ki a Chelsea-nek a lépés, hiszen már a 26. percben vezetést szereztek Azpilicueta révén, kihasználva egy bődületes védelmi hibát: utolsó emberként Jenkinson röviden fejelte haza a labdát, amire lecsapott a vendégek játékosa és a hálóba küldte azt.


Mata ejtette ki végül az Arsenalt
Fotó: AFP

A szünet után Mata a 16-os vonaláról teket szépen a hosszúba, így már kettővel mentek a Kékek, és mint később kiderült, ez maradt a végeredmény.

A többi pályán a Manchester United, ha már a bajnokságban nem is, de a kupában brillírozott: 4-0-ra verték a Norwichot, míg a Leicester gólgazdag meccsen verte a Fulhamet.

A játéknap legizgalmasabb meccsét a Birmingham és a Stoke vívta: a hazaiak tíz emberrel is egyenlíteni tudtak 3-1-es hátrányban, köszönhetően Løvenkrands 85 és 93. percben szerzett találatának. A hosszabbításban egy-egy gól született mindkét oldalon, így következtek a büntetők. A tizenegyesek során a vendégek céloztak jobban, így 5-4-el a Stoke jutott tovább.

Eredmények – Ligakupa, nyolcaddöntő

Arsenal-Chelsea 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Azpilicueta (26.), Mata (66.)

Leicester-Fulham 4-3 (2-1)
Gólszerzők: Morgan (40.), Wood (45.), Miquel (51.), Dyer (89.) illetve Rodallega (18., 52.), Karagounis (87.)

Burnley-West Ham 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Taylor (76.-bünetőből, 94.)
Piros lap: Treacy (93.) 

Manchester United-Norwich 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Hernandez (21.-büntetőből, 53.), Jones (87.), Rafael (94.)

Birmingham-Stoke 4-5 (1-1, 2-2, 0-1, 1-0) – tizenegyesekkel
Gólszerzők: Adeyemi (28.), Løvenkrands (85., 93.), Lee (118.) illetve Assaidi (10.), Crouch (55.), Arnautović (71.), Jones (93.)
Piros lap: Elliott (45.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik