Az Egyesült Államokban egyre nagyobb gondot okoz a patkányoknak, hogy a koronavírus-járvány miatt az éttermek zárva tartanak, vagy csak korlázva vannak nyitva – írja a CNN. Az intézkedések miatt ugyanis a megszokotthoz képest jóval kevesebb táplálékhoz jutnak az élőlények.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az ország több régiójában is látványosan nőtt a rágcsálók aktivitása. A szervezet közleménye alapján a jelenség főként a forgalmas kereskedelmi területeket érinti.
A CDC szerint a rágcsálók viselkedése megváltozhat, és agresszívabbá válhatnak.
A hivatal arra kéri a lakosságot, hogy tegyenek meg mindent a patkányok távoltartásáért, már csak azért is, mert az állatok veszélyes kórokozókat hordozhatnak. A CDC szerint a bejáratokat minden alkalommal be kell csukni, a hulladékot jól záródó tárolókba kell helyezni, a házi állatok eledeleit pedig nem szabad az udvaron hagyni, hogy a rágcsálók ne jussanak az emberek közelébe.