Élet-Stílus

Kétszer annyi energiát használunk, mint az osztrákok

Bár a lakosság nagy része tisztában van azzal, hogyan spórolhat, sok háztartásból még hiányoznak az energiatakarékos megoldások.

Március 6-a az energiatakarékosság világnapja, ami arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ne csak magunkkal törődjünk, hanem a környezetünkkel, az energiafelhasználásunkkal és a fenntarthatósággal is. Már csak azért is, mert ma egy átlagos alapterületű budapesti lakás fűtésienerigia-felhasználása közel duplája, mint egy hasonló méretű bécsi lakásnak. Ráadásul Magyarország az Európai Unió 27 országából – az éghajlati különbségeket korrigálva – energiafogyasztás tekintetében a tíz legtöbb energiát használó ország között van.


Még mindig túl sok energia fogy – Fotó: Northfoto

Itthon a felhasznált összes energia 40%-át épületeinkben használjuk el: fűtésre és hűtésre, míg a háztartások energiafelhasználásának 80%-a hőcélú: fűtésre, meleg vízre és főzésre megy el.

Több százezer lakásban fáznak

Tény az is, hogy bár Magyarországon sok energia fogy, itthon háztartások százezrei nem engedhetik meg maguknak azt, hogy otthonukat megfelelő hőmérsékletűre fűtsék – derült ki az Energiaklub legfrissebb kutatásából. A közvélekedéssel ellentétben nem a nagycsaládosokat, hanem sokkal inkább az egyedülállókat sújtja ez a probléma, jellemzően nem a panellakásokban, hanem a családi házakban.

Hogyan spórolhatunk?

Egy családi ház estében az épület megfelelő külső hőszigetelése és a nyílászárók cseréje például akár 150-300 ezer forintos megtakarítást is hozhat egy háztartásnak, éves szinten. De nemcsak a szigeteléssel, hanem a tudatos vásárlással és hozzáállással is súlyos ezreket spórolhatunk: ahogy azt a többség már tudja, az energiatakarékos izzókkal is energiát takarítunk meg, csakúgy mint azzal, ha fürdés helyett inkább zuhanyzunk, vagy ha a mosógépet mindig teli töltve használjuk.

Ám ezeken kívül is van még számos praktikus és akár otthon is bevezethető dolog, amivel azon kívül, hogy magunknak segítünk, jót teszünk a környezetünkkel is. Összegyűjtöttünk néhányat:

1. Használjon hőszigetelő függönyöket az ablakokon!
2. Ha új berendezéseket vásárol, válasszon energiatakarékosat: például egy “A” kategóriás hűtő harmadannyit fogyaszt, mint “C” kategóriás társa.
3. Viszlát “stand by”: húzza ki a berendezéseket, ha nincsenek használatban.
4. Ha nem sorházban, hanem családi házban lakik, a ház színével is sokat spórolhat: a meleg klímán a világos, míg a hidegebb környezetben a sötét szín ajánlott.
5. A nem használt szobákat zárja be, és ezekben a helységekben kapcsolja ki a fűtést is.
6. Berendezéseit helyezze el okosan: a meleg fűtőtest, vagy a tűzhely mellett lévő hűtő például sokkal többet fogyaszt.
7. Ne fűtsön árammal!

A magyarok hajlandók áldozatot hozni

Legalábbis erre utal a GfK Hungária felmérése, amiből kiderül, hogy a magyarok többsége hajlandó arra, hogy energiatakarékos készülékeket vásároljon, főleg, mert ezzel saját pénztárcáján is segít. A legtöbben, 10-ből heten készek arra, hogy energiatakarékos izzókat használjanak, míg 10-ből 6-an stand by üzemmód helyett rendszeresen kikapcsolják elektromos készülékeiket.

Guinness-világrekord az Energiatakarékossági Világnapon:
Március 6-án, a Magyar Villamos Művek Energia 2.0 névre hallgató programja keretében nemcsak a megújuló energiaforrásokról és a zöldenergiáról tudhattak meg többet a Budapesti Műszaki Egyetemre látogatók, de részesei lehettek egy rendhagyó és nem mellesleg sikeres, Guinness-rekord-kísérletnek is.

A képre kattitva galéria nyílik
Fotó: Ancsin Gábor
Az eseményen fellépő Balkán Fanatik együttes koncertjéhez ugyanis egyedülálló módon, áramfejlesztő kerékpárok segítségével, a látogatók saját maguk állíthatták elő a szükséges áramot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik