Tudomány

Csak egy kispanda maradt életben

Huszonnégy órás különbséggel ikreket szült a Smithsonian Intézethez tartozó washingtoni nemzeti állatkert nőstény óriáspandája, de csak egy bocsa maradt életben.

A 15 éves Mej Hsziang péntek éjjel szülte meg első bocsát, amely az óriáspanda immár harmadik csemetéje. Szombat éjjel megszülte másik kölykét is, ám az halva jött világra. Az anya 17 percen át tisztítgatta halott kicsinyét, mielőtt a földre ejtette őt – jelentette be vasárnap Pamela Bakes-Masson, az állatkert szóvivője.

Mej Hsziang egyelőre nem engedte közel magához a gondozókat, hogy azok megnézhessék és megvizsgálhassák élő kölykét, de a kicsi egyfolytában hangokat ad, és úgy tűnik jó állapotban van. A gondozók kétszer is megpróbálták megvizsgálni a kicsit szombaton, de Mej Hsziang egyfolytában ringatta és keblén tartotta őt – tette hozzá az illetékes.

A nőstény óriáspandának ez volt a negyedik vemhessége. Első kölyke Taj San 2005-ben jött a világra, a másik kölyök pedig mindössze egyhetes volt, amikor tavaly szeptemberben elpusztult, mert tüdeje nem fejlődött ki teljesen. 2005 óta öt álvemhessége is volt. Mej Hsziang kétszer is mesterséges megtermékenyítésen esett át márciusban, miután nem sikerült természetes módon párosodnia a Tien Tien nevű hímmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik