Hiába 5 éves, Charlotte Garside 68 centijével éppen akkora, mint egy csecsemő és kisebb, mint a legkedvesebb plüssmackója. A kislány ugyanis egy olyan ritka, genetikai rendellenességgel született, ami 1 millió terhességből csupán egyszer fordul elő. Törpe, és bár méretei alapján azt hihetnénk, a széltől is óvni kell, a szülei állítják, Charlotte korántsem olyan törékeny, mint amilyennek látszik, sőt!
A kislány kisebb, mint kedvenc plüssmackója – Fotó: Northfoto
Az 5 éves apróság mindössze 25 centis volt, amikor megszületett, az orvosok pedig sokáig nem tudták, mi baja van. A törpeség, amivel született ugyanis olyan ritka, hogy rendes orvosi szakkifejezés sincsen rá: nem csoda, hogy születése után figyelmeztették édesanyját, kislánya valószínűleg nem éri meg az egyéves születésnapját.
Charlotte viszont nem hagyta magát: immár 5 éves, és a közelmúltban beült az iskolapadba is. Bár a szülei először féltették a többi gyerektől, később kiderült, félelmük alaptalan, Charlotte ugyanis gyorsan és könnyen beilleszkedett. A tanárok is meg vannak vele elégedve, még akkor is, ha a kislány egy hároméves fejlettségi szintjén áll.
Charlotte, két teljesen egészséges nővére elmondása alapján eleven gyerek: „Pontosan olyan, mint egy normális 5 éves, csak kicsit kisebb.”