Foci

Bale a legjobb!

gareth bale, tottenham (gareth bale, tottenham hotspur, )
gareth bale, tottenham (gareth bale, tottenham hotspur, )

A Tottenham walesi klasszisát választották meg a hivatásos labdarúgók az Év játékosának a Premier League-ben.

Vasárnap este volt az angol profi labdarúgók (PFA) gálaestje, melyen több díjat is átadtak. A focisták szavazatai alapján kiderült, hogy szerintük a Tottenham Hotspurt erősítő Gareth Bale volt a legjobb a szezonban – immáron másodszor érdemelte ki ez a kitüntetést a 2010-11-es idényt követően. A Walesi duplázott, ugyanis a társak őt látták a legjobb fiatalnak is.

Nem meglepő a szélső nagy sikere, ugyanis ebben az idényben már 19 találatnál jár a 23 esztendős labdarúgó, ezzel pedig a manchesteri Robin van Persie és a liverpooli Luis Suarez mögött a harmadik a góllövőlistán.

Kihirdették vasárnap este a szezon legjobb tizenegyét is, Bale természetesen ebben is helyet kapott. Olyan történt az álomcsapat összeállításakor, ami korábban még soha: négy támadót tüntettek fel, azaz a Dream Team 4-2-4-es hadrendben állna ki a játékosok szerint. Manchester kisajátította magának a helyeket a csapatban, mivel a már bajnok United négy, a City pedig három labdarúgót delegál a legjobbak közé.

Az év csapata a PFA szerint

David De Gea (Manchester United) – Pablo Zabaleta (Manchester City), Jan Vertonghen (Tottenham), Rio Ferdinand (Manchester United), Leighton Baines (Everton) – Juan Mata (Chelsea), Michael Carrick (Manchester United) – Eden Hazard (Chelsea), Luis Suarez (Liverpool), Gareth Bale (Tottenham), Robin van Persie (Manchester United)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik