Élet-Stílus

Tízévesen szült, majdnem belehalt

A bogotai kislány ezzel bekerült a világ legfiatalabb édesanyái közé.

Bár a nevét egyelőre nem tudni, annyi biztos, hogy a 10 éves kolumbia kislány, aki néhány napja erős vérzéssel és szülési fájdalmakkal érkezett a bogotai kórházba, végül egészséges gyermeknek adott életet. Mostanra mindketten – a baba is és édesanyja is – jól vannak.

A bogotai kórház orvosai, ahogy meglátták a kislányt – aki egyébként először járt orvosnál a terhessége miatt –, azonnal a császármetszés mellett döntöttek, mert úgy ítélték meg, a lány fiatal kora miatt nem tudja természetes úton világra hozni a gyereket.

A világ legfiatalabbja
1933-ban az egész világ felbolydult arra a hírre, amikor az alig 5 éves perui kislány, Lina Medina megszülte gyermekét. A kislány épp két héttel ötödik születésnapja után szülte meg fiát, Gerardot, császármetszéssel.
Lina, aki most már 78 éves, soha nem nevezte meg gyermeke apját. A kezelőorvosa nem tudta eldönteni, hogy a kislány titkolózik vagy egész egyszerűen nem tudja, ki az apa, mert valahányszor arról kérdezték, hogy esett teherbe, zavartan viselkedett és nem adott egyértelmű válaszokat.

Az ügyben egyébként a rendőrség is vizsgálódni kezdett: keresik az apát kiskorúval való szexuális érintkezés miatt, ám a helyiek szerint kicsi a valószínűsége, hogy bárkit is felelősségre vonnak majd. A lány ugyanis egy helyi törzs, a Wayuu tagja, akik az országon belül bizonyos mértékű önállóságot élveznek és nagyon zárkózottak.

A szóbeszéd szerint az apa lehet egy 15 éves fiú, de egy 30 éves férfi is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik