Foci

Javított a Manchester United a nagy verés után

A múlt heti, történelmi vereség után a Goodison Parkban győzött a United, Hernández góljával a Premier League 10. fordulójában.

Vérszegény mérkőzésen, egygólos sikerrel távozott az egy hete rommá vert Manchester United az Everton otthonából.

Néhány kihagyott United-helyzet után, a tizenkilencedik percben egy tanítani való bal oldali akció végén Chicharito passzolt közvetlen közelről Tim Howard hálójába. A liverpooli kékek hárman is Wayne Rooneyra figyeltek, a mexikói csatárt viszont teljesen üresen hagyták, akinek így nem volt nehéz dolga Patrice Evra tökéletes beadásával.

Ezzel az egy villanással gyakorlatilag el is dőlt a találkozó, hiszen az Everton bár mezőnyfőlényben játszott, főleg a második félidőben, nem tudott komoly lehetőségeket kialakítani a mérkőzésen. Lehet, hogy benne maradt a lábakban a hétközi, Chelsea elleni hosszabbításos ligakupa-búcsú.

A hajrában azért egyszer ledermedtek a vendégszurkolók, amikor a kilencvenharmadik percben Evra gyanús körülmények közt borította fel a csereként beállt Magaye Gueye-t a tizenhatoson belül, de Mark Halsey továbbot intett.

Javier Hernández győztes gólja:

Eredmény – Barclays Premier League, 10. forduló
Everton – Manchester United 0-1 (0-1)
Gólszerző: Hernández (19.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik