Foci

A Liverpool egy félidő alatt verte a Gera nélküli WBA-t

Charlie Adam büntetője és a Suarez-Carroll csatárduó kontragólja három pontot ért a Poolnak a PL szombati játéknapján.

A meccs előtt kétséges volt, hogy a Liverpool gólvágója, Luis Suarez pályára léphet-e a The Hawthorns stadionban, hiszen a hétközi ligakupa-meccsen két góljával továbblőtte csapatát, majd bokasérüléssel sántikált le a pályáról.

Azonban ma mégis a kezdőben kapott helyet, és az uruguayi cselgép jelenléte ezúttal is döntőnek bizonyult. Már a nyolcadik percben büntetőt harcolt ki. Jerome Thomasszal akadt össze a tizenhatoson belül. Apró szabálytalanság volt, Lee Mason játékvezető észre sem vette, de az asszisztens figyelt, jelzett, jogosan.

A labda mögé Charlie Adam állt, és higgadtan, laposan helyezte a hálóba idei második találatát.

Adam büntetője:

Az első félidő ráadásában pedig gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést a Liverpool. Egy gyors ellentámadás végén Suarez ugratta ki Andy Carrollt, aki egy az egyben mehetett Ben Fosterre, és ha kicsit körülményesen is, de átgyötörte a labdát a kapuson. Carroll is meglőtte második találatát a bajnokságban.

Carroll gólja:

A második játékrészben is közelebb állt a gólszerzéshez a Liverpool, de elpuskázták a helyzeteket. a West Brom támadásaiból pedig hiányzott az ötlet, lövésig is alig jutottak, a kaput pedig egyszer találták el. A szezonban mindössze két második félidős góllal szerénykednek a birminghamiek.

Talán jól jöhetett volna a pályán Gera Zoltán szervezőkészsége, de a magyar középpályás nem kapott lehetőséget.

Kenny Dalglish fiai ezzel a három ponttal visszavették a hatodik helyet a forduló csúcsmeccsét megnyerő Arsenaltól.

Eredmény – Barclays Premier League, 10. forduló
West Bromwich Albion – Liverpool 0-2 (0-2)
Gólszerzők:
Adam (9. – 11-esből), Carroll (46.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik