Élet-Stílus

Tartós tej: tévhitek és az igazság

Általános iskolások tejivási szokásait vizsgálták. A felmérésből kiderült a tejet mindannyian szeretik, de tévhitek keringenek az UHT tejről.

A tej azon ritka ital, amely kapható zacskós, üveges, dobozos kiszerelésben is. Van pasztőrözött, zsíros, kevésbé zsíros, laktózmentes. Hogy ki, melyiket issza, az attól függ, mit hoz otthonról.

Tévhitek

A GfK Hungária 2010-ben és 2011-ben is elvégzett felmérése kimutatta, hogy a magyar felnőtt lakosság körében számos tévhit él a tejjel kapcsolatban. Ilyen az, hogy az UHT tej tartósítószert tartalmaz, hogy tejpor és víz keveréke, vagy hogy egyéb mesterséges anyagok hozzáadásával őrzi meg minőségét akár hónapokig is, hűtés nélkül.

A gyermekes háztartások 30 százalékkal több tejet fogyasztanak, érthető, ha az átlagnál öt-hat alkalommal többször és alkalmanként egy literrel több tejet is vásárolnak. A 8-14 évesek körében végzett vizsgálat szerint a gyerekek gyakran és szívesen isznak tejet. Ez a kálciumban gazdag ital a gyerekek egyik kedvence, ahogy azonban nőnek, inkább az üdítők válnak népszerűbbé.

A 10-12 éves korcsoportnál már kialakul az a felnőttek körében is elterjedt tévhit, miszerint az UHT tejben tartósítószer van, ez pedig tovább erősödik a 13-14 éveseknél. Az ok elsősorban az ismeretek hiánya: ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek sincsenek tisztában azzal, hogy ez a tejtípus a hőkezelésnek és a csomagolásának köszönhetően őrzi meg a minőségét sokáig.

Czuppon Krisztina, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikájának dietetikusa arra hívja fel a figyelmet, hogy a tej gyerekkorban különösen fontos élelmiszer, mert míg a növényekből a kalcium mindössze 5-10 százaléka tud felszívódni, addig fiatalkorban a tejből a kalciumtartalmának 60 százaléka hasznosul.

2-10 éves korig 800 milligramm, 11-18 évig pedig 1000 milligramm a javasolt napi kalciummennyiség. Ez már napi három pohár tejből vagy ezzel egyenértékű tejtermékből fedezhető. Az Országos Tiszti Főorvos új ajánlása szerint naponta fél liter tej vagy azzal egyenértékű tejtermék fogyasztása javasolt, de hazánkban sajnos alig éri el a 2 decit az átlagos tejfogyasztás fejenként” – tette hozzá a Tűzoltó utcai gyermekklinika dietetikusa.

Miért gyermekkorban a legfontosabb a tej?
A családon belül a tejfogyasztás a gyermekek számára a legfontosabb, mert azemberi szervezet legkönnyebben a tehéntejből jut kalciumhoz, és mert a fehérje, a kalcium, a D vitamin, a foszfor, a tejzsír és a tejcukor csak a tejben található meg együtt, a megfelelő arányban. A gyermekek számára a tej ezért a csontok és fogazat egészséges fejlődése szempontjából alapvető fontosságú élelmiszer. Serdülőkorban egy év alatt a gyerekek átlagosan 8-10 cm-t nőnek évente, melynek minden centijéhez 20 gramm kalcium beépülését lehet számítani.

 

A tej finom és szeretnivaló. Ezt bizonyítja be a Jóbarátok Joeya is, aki mindössze három másodperc alatt iszik meg három liter tejet. A videó itt megtekinthető.

Szülői felelősség

A gyerekek tejtől való fokozatos elpártolásának okai között szerepel az az ellentmondásos szülői viselkedés is, hogy a szülők ösztönzik ugyan a gyerekek egészséges tejfogyasztását, de ők maguk már gyakran nem isszák azt. Emellett nem magyarázzák el elég alaposan a gyerekeknek a tej összetevőinek táplálkozás-élettani hatásait. E hiányosságot tetézi az is, hogy az iskolában csak kevés szó esik arról, hogyan jutnak el az élelmiszerek a családi asztalra.

Ha az van ráírva egy tejesdobozra, hogy „TEJ”, akkor nem is lehet benne más. A Magyar Élelmiszerkönyv rendelkezése alapján ugyanis csak arra a termékre lehet ráírni, hogy „tej”, ami kizárólag tejet tartalmaz, tehát tartalmazza mindazokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyek eredetileg a tejben vannak.

Tejfogyasztási szokások
2011-ben mi, magyarok, összesen átlagosan 67,01 liter tejet fogyasztottunk fejenként, túlszárnyalva az Európai Unió átlagát (60,72 liter/év) és kétszer többet a világátlagnál (32,68 liter/fő/év). A tejfogyasztási ranglétra első helyén továbbra is az írek állnak 129,27 liter/év mennyiséggel, őket követik a finnek (125,78 liter/év), majd az Egyesül Királyság lakói (103,12 liter/év).

Mi az az UHT?

„Kevesen ismerik azt az eljárást, amely során az UHT tej készül.  „Az UHT (ultra high temperature treated – magas hőfokon kezelt) tej az ultramagas hőmérsékletű hőkezelésnek és a speciális italos kartondoboz-csomagolásnak köszönhetően őrzi meg minőségét hűtés nélkül akár 3-6 hónapig” – mondta Posztós Zsuzsanna, a Tetra Pak marketingvezetője

Az UHT hőkezelés során a tejet nagyon rövid időre (2-3 másodpercre) felhevítik, nagyjából 135–137 Celsius-fokra. Ezután gyorsan lehűtik és aszeptikus, azaz fertőző anyagoktól mentes környezetben aszeptikus csomagolásba töltik. Így az összes mikroorganizmus elpusztul. Az italos kartoncsomagolás pedig megakadályozza, hogy a tej fénnyel és levegővel érintkezzen, ezért nincs szükség tartósítószerre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik