Foci

Újabb focistáját büntette a ManCity

A korábban doppingvétségen ért Kolo Touré hatheti fizetésével lett szegényebb az angol bajnokság élén álló klub döntése értelmében.

Az elefántcsontparti védő idén márciusban bukott meg egy doppingteszten, ezért hat hónapos eltiltást kapott. Az angol szövetség azért szabott ki ilyen enyhének mondható büntetést, mert elfogadta a játékos érvelését, miszerint felesége fogyasztókészítményével jutott a szervezetébe a tiltott szer.

Kolo Touré eltiltása lejártával már szeptemberben visszatérhetett a pályára, klubja, a Manchester City azonban csak most jelentette be, hogy az eset miatt hat heti fizetésétől megfosztotta a futballistát, aki ezt a döntést elfogadta, így az ügyet lezártnak tekintik. A játékos 740 ezer fonttól esik el az eset miatt.

Touré nem az egyetlen játékos, akire büntetést kellett kiszabnia a Premier League listavezetőjének, hiszen Carlos Tévezre is fizetésmegvonást róttak ki, amiért megtagadta a játékot a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-meccsen.

Az argentin támadót először négyheti fizetésmegvonással sújtották, de a félreértésre hivatkozó játékos mellett az angol hivatásos futballisták szervezete is kiállt, így megfelezték a büntetést. A BBC Sport közben arról számolt be, hogy Tévez elfogadja kétheti jussa megvonását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik