A pletykával terjedő, színesedő történetek sokszor vezettek tettlegességhez évszázadokkal ezelőtt is. Ugyanígy a becsületsértés, rágalmazás – miután a pletyka, szóbeszéd nyilvánossá tette – gyakran kerültek bíró elé. Bőven tanúskodnak erről a XV-XVI. századi kolozsvári bírósági iratok a Rubicon.hu tolmácsolásában.
Az eljárások indítéka nemcsak a sértett fél tisztességének – korabeli szóhasználattal jámborságának – bizonyítása, hanem a rágalomban elhangzottak cáfolata gyakran életbe vágó érdeke volt a sértettnek. Ha valakit ugyanis azzal rágalmaztak, hogy büntetendő cselekményt követett el, köteles volt a vád alól tisztázni magát, azaz a megrágalmazott „nem fekhetett le” a vád alatt. Ez ugyanis annak hallgatólagos elismerését jelentette.
Életveszélyes is lehetett, ha valakit boszorkányság vagy paráznaság miatt vett szájára a szomszédság, a közösség. A „boszorkányozás” még a XIX. század elején is súlyos rágalomnak számított, amiért a sértett a bíróság előtt kívánta magát „tisztítani”, mert „gyanúra nem szabad senkit is sem kurvázni sem boszorkányozni”.
A bűnös nyelvet büntették
Azonban nem csupán az asszonyok kényszerültek arra, hogy a törvény előtt védjék meg becsületüket, bizonyítsák, hogy „jámborok”. 1584-ben Viczei András azért indított pert Dancs Lőrinc ellen, mert utóbbi őt ilyen szavakkal illette: „Te beste kurva, rosszeb, lőcsös lábú, csonka pecsű, az bőrödet szalmával töltöm meg, és az szárad csontjából sípot csináltatok, azt futtatom előtted.”
Kolozsvár a XVII. században (wikipedia.hu)
A pleykával szoros összefüggésben jelentkező vagy éppen általa kiváltott, szóban elkövetett bűncselekmények büntetésének eszköze az volt, amivel a sértést elkövetik: a bűnös nyelv. Eredetileg a büntetés ennek a bűnt okozó testrésznek az eltávolítása, tehát a nyelvkivágás volt. A későbbiekben ezt az úgynevezett nyelvváltsággal kiválthatták, a bírság összege a vérdíj fele volt – nemes ember esetében 100, a jobbágy nyelvváltsága 20 forint.
Bár nagyon sok pénzről beszélünk, mégis “magabiztosságot” adott az elszabadult indulatok hatására elhangzott szavaknak. Egy vádaskodó kovácsné például fittyet hányt a jogos figyelmeztetésre, miszerint „Mit szólasz, te gonosz asszony, ha neked ezért kivonják a nyelvedet.” Az indulatos válasz: „kurva gondoljon vele, megkuldulom az várost, és megváltom nyelvemet, valamit én mondottam Balázs kovácsné felől, mindent megbizonítottam.”
Amikor a nyelv már nem elég
Attól függetlenül, hogy a joggyakorlat szerint a bíróság a becsületsértőt és a rágalmazót általában nyelvváltságra ítélte, a sértett fél keresetében rendszerint a nyelv kivágását, kimetszését, kivonását kérte. Van azonban, hogy a bíró sem elégedett meg a pénzbüntetéssel. „Mivelhogy az bizonyságok igen homályosok, Sárdy János … tisztítsa magát, hogy ő ártatlan attól az gyalázattól, hanem csak az felesége fabricálta és indította ellene; ha jurál, tehát az asszonnak … nyelve kimetszettessék.” – szól a kolozsvári bíró egy 1579-es ítélete.
A nagyon súlyos rágalmazás, illetve a hamis vád büntetése azonban még ennél is komolyabb lehetett, mint azt Csiszár Péterné megtapasztalhatta ugyancsak 1579-ben. Az asszony Veres Pálról híresztelte, hogy a nála lakott szolgálót teherbe ejtette, és negyven forintban alkudott meg a lánnyal, amennyiben utóbbi elhagyja a várost. Úgy fest, szavait nem sikerült bizonyítania, hiszen az ítélet: „ő magát zsákban bútassák, és az vízben vetvén beleöljék és suffocálják”.
A pletyka káros hatása közismert, ám bizonyos esetekben a nyilvánosságot biztosította az eltitkolt vétségek felszínre hozatalával. Ezáltal a média és egyéb eszközök publikusságával nem rendelkező társadalmakban közreműködött a törvénytelenségek, esetenként a bűncselekmények bíróság elé kerülésében.
A teljes tanulmányt pletykásról, pletykálkodásról a fejedelemség kori Kolozsváron ide kattintva olvashatja a Rubicon.hu-n.
