Sport

Felébredt a kómából az Újpest egykori világklasszisa

Az utóbbi időben nem sok hírt lehetett hallani Alekszandr Malcevről, a szovjet jégkorongsport legendájáról, aki április 20-án töltötte be 71. életévét.

Egészen addig, amíg a KHL-ben szereplő Dinamo Moszkva edzője, Vlagyimir Krikunov nem nyilatkozta néhány napja, hogy nem tudta felköszönteni barátját, aki már második hónapja mesterséges kómában fekszik egy németországi kórházban.

A műtéten átesett egykori legenda betegségéről semmit nem lehet tudni, de vasárnap nevelt fia, Alexander Perov jó hírrel szolgált.

Sikerült felébreszteni a mesterséges kómából, beszéltem vele, a lehetőségekhez képest egyre jobban van. De még nem tudjuk, mikor lehet Oroszországba szállítani

mondta.

Malcev 1967 és 1984 között a Dinamo Moszkva játékosa volt, 529 mérkőzésen 329 gólt ütött. A szovjet válogatottal kilenc világbajnoki címet nyert, 1972-ben és 1976-ban pedig olimpiai bajnok lett, 321 mérkőzésen 213 gólt szerzett.

Tizenegyszer választották az év játékosának. Ő a szovjet válogatott abszolút rekordere, hiszen a legtöbb meccsen (319) a legtöbb gólt ütötte (212).

1984-ben ugyan visszavonult, de öt évvel később egy szezon erejéig visszatért, és negyvenévesen az Újpesti Dózsába szerződött. De hiába jött még rajta kívül a szintén hat év után korcsolyát öltő veterán Vjacseszlav Vasziljev, illetve Szergej Szvetlov, az Újpest csak a harmadik helyet szerezte meg a Lehel és az FTC mögött. A Magyar Kupát azonban sikerült megnyerni.

Kiemelt fotó: Yuriy Somov / Sputnik / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik