Foci

Bogdán nem kapott gólt az Arsenaltól

Ismét érintetlen maradt a Bolton hálója az angol labdarúgó-bajnokságban. A Wanderers kapuját Bogdán Ádám őrizte az Arsenal ellen (0-0).

Öt mérkőzésen három öngól, a Sunderland menetel Martin O’Neillel, a Newcastle idegenben jobban játszik, mint otthon. Tények a Premier League szerdai játéknapjáról, de minket nem ez érdekelt a leginkább, hanem két magyar légiósunk szereplése.

Mindenképpen felemás a mérleg: Buzsáky Ákos ugyanis nem lépett pályára a Queens Park Rangersben, sőt, a jó formában lévő magyar még a cserék közt sem kapott szerepet. A londoniak már 2-0-ra is vezettek Birminghamben az Aston Villa ellen, de a vége iksz lett. Az első QPR-gólt mellesleg a friss szerzemény, Djibril Cissé lőtte.

Az Aston Villa-QPR meccs összefoglalója:

Sokkal kellemesebb beszámolni Bogdán Ádám teljesítményéről: a Bolton kapusa kezdett az Arsenal ellen, és végig stabil, jó teljesítményt nyújtott, igaz, van Persiék ezúttal olyan nagyon nem nehezítették meg a dolgát.

A holland próbálkozott becsülettel (a hajrában a felső lécet is telibekapta), mellette Oxlaide-Chamberlainnek volt még helyzete. A tudosítások szerint a Wanderersnek valamivel több lehetősége adódott a második félidőben, és ha Davies vagy Petrov jobban céloz, a Liverpool után egy másik nagyágyút is elkaphatott volna a csapat.

A találkozó összefoglalója:

A Fulham ikszelt a fordulóban, a Sunderland pedig magabiztos sikert aratott, és egyre jobban áll a tabellán.

Eredmények – Premier League
Aston Villa – Queens Park Rangers 2-2
gólszerzők: Bent (45.), N’Zogbia (79.), illetve Cissé (12.), Warnock (29., öngól)
Bolton Wanderers – Arsenal 0-0
Blackburn Rovers – Newcastle United 0-2
gólszerző: Dann (12., öngól), Obertan (91.)
Fulham – West Bromwich Albion 1-1
gólszerzők: Dempsey (79.), illetve Tchoyi (82.)
Sunderland – Norwich City 3-0
gólszerzők: Campbell (21.), Sessegnon (28.), Ayala (54., öngól)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik