Nagyvilág koronavírus

A legénység 34 tagja koronavírus-fertőzött a japán partoknál horgonyzó olasz óceánjárón

A legénység 34 tagja koronavírussal fertőzött annak az olasz óceánjárónak a fedélzetén, amely a japán Nagaszaki kikötőjében horgonyoz, de senkinek sincsenek súlyos tünetei – közölték szerdán a helyi hatóságok.

A hajó fedélzetén nincsenek utasok, a legénység 623 tagú. A hatóságok mindenkit tesztelni fognak koronavírusra.

A fertőzötteket könnyen szellőztethető, erkélyes kabinokban helyezték el, és karanténba zárták azokat, akik velük szorosan érintkeztek. A Costa Atlantica óceánjáró január végén érkezett Nagaszakiba javításra, és a tervek szerint április végéig marad ott.

Kató Kaconobu japán egészségügyi miniszter közölte, hogy minisztériumi illetékeseket és járványügyi szakembereket küld Nagaszakiba.

Japánt bírálatok érték amiatt, ahogyan kezelte a Jokohamánál februárban-márciusban veszteglő Princess Diamond hajó esetét. A hajó fedélzetén mintegy 3700 utas volt és a legénység; 712 embernek pozitív lett a koronavírustesztje, 12-en közülük meghaltak. A hajó fertőtlenítés után hagyta el a japán vizeket.


Kiemelt kép: Kató Kaconobu japán egészségügyi, munkaügyi és népjóléti miniszter. (MTI/EPA/Majama Kimimasza)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik